2016. február 9., kedd

Becca Prior: A tanítvány 2.

Amit molyon nem lehetett, mert mégis korlátok közé szorítanak az oldal szabályai, azt most megpróbálom itt leírni. Mesélek kicsit arról, milyen könyv is "az első erotikus melegregény", A tanítvány, hogy mit gondoltam-éreztem olvasás közben, és hogy miért nem tettem fel azonnal (automatikusan) a kedvenc-listámra. A tanítvány egy (elvileg) 4 részes sorozat, amiből eddig két könyv jelent meg.


Második könyv 
"Küzdelem és remény. Néha olyan döntések elé állít az élet, ahol csak vesztes lehetsz. Ha gyáva vagy, elveszíthetsz valakit, aki mindennél többet jelent számodra. Vagy küzdhetsz… Küzdhetsz a világ ellen, a nehezebb utat választva… A harcot egyedül vívod, társad csupán a remény. A remény, ami mindig elkísér, bármit is sodorjon eléd az élet. Bíznod kell és szeretni… Mert élni csak szeretve érdemes. Vannak szerelmek, amik az égben köttetnek, és bármennyire szeretnéd elhitetni magaddal, hogy minden a te döntéseden múlik, az élet megtanít rá, hogy vannak kivételek. Lewis és Harry története folytatódik…"

 A kis betekintő után most merüljünk mélyebbre a Stylinson románcba, ami ebben a könyvben igazából Milinson románc. A második részre további videókkal melegítettem, nagyon kitartóak ugyanis a rajongók, gyűjtögetik a gyanús (illetve nem gyanús) másodperceket. Eljutottunk arra a szintre, hogy ami abszolút nem gyanús, az a leggyanúsabb, és minden mögött, ami éppen feketének vagy fehérnek néz ki, teljesen más motivációt vélnek felfedezni. Ha valamelyik srác balra néz, akkor azért néz balra, mert a másik épp ott van, vagy tudatosan azért néz balra, mert épp nincs ott!
Még azt is megtudhattam, hogy a gyerek sem létezik, és minden kamu, az is, hogy én blogolok (mondjuk, amilyen gyakorisággal teszem, valóban nem nevezném blogolásnak).
Ilyen lelki tuning után vettem kézbe A tanítvány második részét, ami boldog végkifejletet ígért a srácoknak, rengeteg szerelmet, még több szexet, és azt, hogy hozza - legalább -  az előző rész színvonalát, ha már az előzővel együtt íródott.

A második részre sokat javult a helyzet, bár az Atlantába induló Harry és apja az egyik lapon Kanadába indult Georgia állam helyett, aminél konkrétan lekapartam a bőrt az arcomról, vagyis még egy ellenőrzés ráfért volna a könyvre… Egy szinonimaszótárt is küldenék Miss Prior-nak, mert nagyon unom már azt a 10-12 szót, ami eltömítette ezt a részt is. Még mindig vannak olyan szavak, amelyeknek vagy nem ismeri a jelentését, vagy anno rosszul tanulta meg, mert konzekvensen rosszul használja őket. Néhol rosszul ragoz. De tényleg javuló tendenciát mutat. (Főleg amiatt vagyok dühös, hogy ilyen hibá maradtak, mert ezeket bárki ki tudta volna javítani, ha kicsit többször nézik át a végleges szöveget.

A stlus még mindig jó, lendületes, és folyamatosan motiválja az olvasót, hogy haladjon, lapozzon. A váltott szemszög sokat javult, nem ugyanazokat az eseményeket kell újraolvasnom más szemén át, vagy ha igen, akkor valóban ad némi pluszt a történethez a másik nézőpont. Kezd elkülönülni a két srác jelleme, és nem csak abban térnek el, hogy Harry sokat káromkodik, Lou pedig inkább szépelgő szemérmességgel próbálj leírni a világot. Még mindig nem látom Hazza stílusában az új Hemingway-t, és nem is értem, hogy kaphat irodalmi ösztöndíjat, derült égből villámcsapás az egész. Nem mintha egy ilyen Übermesch-ből ne néznék ki mindent, de azért illett volna korábban megcsillogtatnia a tudását, még akkor is, ha elnyomta magát, hogy az apjának megfeleljen.

A konfliktusok még mindig túl hamar oldódnak meg, Lou unokahúga a sztoriban egy vicc, főleg mivel teljesen hihetetlen hogy egy 16 éves nagyszájú gyereklány oldja meg a könyv legnagyobb problémáját. Ahogy Nasir megszelídülése is furcsán hat. Az, hogy mindenki ilyen hihetetlenül megértő, és édes és kedves, elég életszerűtlen, a vonaton felháborodó vélhetően valláskárosult idős házaspár pedig eltúlzott. (Bár sajnos ismerek ilyen embereket is.)

Még mindig hiányoltam az igazán jellegzetes Lou + Hazza hangulatot, bár visszatért Ed Sheeran és a Kiss me, de sehol sincsenek a páros tetkók, eltűnt Lou gitárja is, és szép lassan kikopott mellőlük az iskola is, többé már szinte háttérként sem funkcionál a sztorihoz, bezáródunk a kapcsolatukba, és ők is bezáródnak a 4 fal közé. Furcsának találtam, hogy a nagy semmiről 10-20 oldalakon keresztül olvashatok, de Lou coming out-ja nem került bővebb kifejtésre, kb. 5 mondatban letudja Prior egy rövid párbeszédben visszatekintésképpen. Az egyik kulcsjelenet lehetett volna, többet megtudhattunk volna a főhős lelkivilágáról, a múltjáról, arról, hogy miért lett az, aki… Szóval újabb feldobott és le nem csapott labda. Azért remélem, hogy a harmadik vagy a negyedik részben lesz egy komolyabb visszatekintés, mert ez tényleg hiányzik. Nem szőrszálhasogatásból mondom. Ha már két főszereplőnk van, és mindkettőnek meg kell járnia a hadak útját, mert problémás a családjuk, akkor hadd nézzünk már be minkettő ablakán. Ha Harry-t láttam, Lou-t is látni akarom, ahogy lemezteleníti a lelkét, és ahogy a szülők az igazságra reagálnak.

Amit az első részben is panaszoltam, hogy a történet nyálas, hogy az együttélésük külvilág számára láthatatlansága nem reális, azt itt is panaszolom, bár itt legalább lebuknak, igaz, hogy egy teljesen random szereplő oszt ki nekik egy sallert, és szinte teljesen indokolatlanul… önmagában az, hogy vonzónak találja Lou-t, nem lehet elég ok.

Kár, hogy a tanár-diák viszony itt sem éleződött ki igazán. Annyi minden lehetett volna még ebben, annyi félelem, annyi mélyebb dolog, és igazából semmi nem lett.

Elképzelésem sincs, hova lehet még 2 részen át csavarni a dolgokat, bár egy-két ötletem lenne, de remélem nincs igazam, mert mindegyik elég felesleges körökhöz vezetne, és végtelenül unalmas lenne mindig ugyanazokat futni. A felnőtt életükre persze kíváncsi vagyok, mert ezt a hatalmas szenvedélyt nyilván nem lehet mindig ekkora lángon tartani. (Abba most ne menjünk bele, hogy mennyire reális az, hogy valakinek 483× van merevedése per nap, és ebből kb. 400× egymásnak is estek - most persze túloztam.)

A borítót még mindig dicsérnem kell, és a problémám is ugyanaz, ami az első kötetnél. Ha már sikerült egy ilyen ötletet előrántani a kalapból, akkor lehetett volna puzzle utalás amivel rákontrázik Prior. Kár, hogy nem volt.

Egyébként Ed Sheeran-től a legjobb dal akkor is a Little things, még úgy is, hogy a fiúkkal énekeltette fel, és most mindenki hozzájuk köti. Ha hinni akarunk a Larry -dologban, akkor a Little things előadások segíthetnek ebben. Régen mindig egymásnak énekelték. (Emlékezetes: I'm in love with you and all your little things helyett Hazza rendszeresen I'm in love with Lou and all his little things-t énekelt). Ezt hiányoltam ebből a könyvből is. Nem konkréten azt a jelenetet, hiszen érthető okokból nem kerülhetett bele, de ezt a hangulatot. Hogy Lou nem énekelt félre valamit direkt, hogy nem voltak apró utalások, easter egg-ek a többiek számára. Hiányoltam az életet, és zavart,hogy ezek a srácok ebben a második részben sem igaziak. Nincsenek ilyen pillanataik.

Forróság van, elektromosság van, de nem teljes a kép. Fejlődtek persze, sokat, 70% papírból mostanra 50% papír – 50% életté váltak, de ez még mindig nem elég. Még mindig nem látom, hogy a szépségükön túl miért is szeretik egymást. Nem látom kik ők. Lou még mindig sokat öltözik, miközben a valóságban Hazza az, akit érdekel a divat, Lou a farmeres vitorláscipős… Lou még mindig butácska (bár szerintem a valóságban is az), de itt a sztoriban ugyebár zseninek kéne lennie… Ez sajnos abszolút nem jön át.

Ettől még persze ez a rész is szórakoztató. Ennyi lehúzás után pedig gondolom az lesz meglepő, hány pontot adok erre az egészre, de ígérem, mielőtt kiosztom, meg is magyarázom. Ugyanis ahogy végződik, az zseniális. Sőt, több mint zseniális. Persze, akkora klisé mint ide Atlanta (ami még mindig nem Kanadában van), de akkor is imádtam, hogy Hazza egy szerencsétlenebb csajt választott ki, egy önbizalomhiányos dundikát, akit kiemelt a "megtűrt" pozícióból, és feltette az őt megillető helyre, a királynő pódiumára. Imádtam azokat a részeket, ahol megpróbálta megértetni vele, hogy attól még, hogy nem sablon, nem modellalkatú, és nem szelfikirálynő, még lehet nőies, és lehet szép. Prior megvalósíthatta volna ezeket a jeleneteket is jobban, szebben, valósághűbben, de az üzenete annyira pozitív, annyira klassz, hogy nem tudok haragudni a hibákért. Több ilyen srác kéne, mint A tanítvány Harry-je, és több olyan lány, aki elhiszi végre, hogy nem kell mindenkinek megfelelni.

Ezért a pontozás. Meg a borító miatt. (Mondjuk a szimbolikus törésvonalat a srácok között elmagyarázhatná valaki, mert én nem értem. Kb 30 oldalt vannak külön az 500-ból. ) És ha jön a harmadik rész, vevő leszek rá.

8 pont

Becca Prior: A tanítvány 1

Amit molyon nem lehetett, mert mégis korlátok közé szorítanak az oldal szabályai, azt most megpróbálom itt leírni. Mesélek kicsit arról, milyen könyv is "az első erotikus melegregény", A tanítvány, hogy mit gondoltam-éreztem olvasás közben, és hogy miért nem tettem fel azonnal (automatikusan) a kedvenc-listámra. A tanítvány egy (elvileg) 4 részes sorozat, amiből eddig két könyv jelent meg.

Első könyv
"A fikciós történet egy kiemelkedően tehetséges, fiatal egyetemi professzor és azonos nemű tanítványa között kibontakozó, perzselő szenvedélyről szól, sajátos formában. A vonzalom, az önmarcangolás, a beismerés és a beteljesülés fázisait mindkét főszereplő szemszögéből láthatja az olvasó, betekintést nyerve abba, mi játszódik le egy fiatal fiú lelkében, aki ráébred, hiába futott eddig a lányok után, most mégis egy férfi iránt táplál eddig soha nem tapasztalt, olthatatlan vágyat.
A tanítvány tabukat döntöget, kendőzetlenül tárja az olvasó elé a szexuális beteljesülés legintimebb részleteit is, de bebizonyítja, a szerelem azonos neműek között is lehet ugyanolyan elsöprő, mint férfi és nő között. A szerző az elsőkönyves Becca Prior, aki nem megbotránkoztatni, hanem szórakoztatni szeretné olvasóit, és elvinni egy olyan világba, amely ugyan rengeteg embert érdekel, mégis nagyon ritkán merünk beszélni, sőt olvasni is róla."
Becca Prior és A tanítvány alaposan feladta nekem a leckét. Rásegített az influenzám, és az, hogy hajnalban már lázasan vergődtem, nem tudtam aludni, muszáj volt valamivel eltöltenem az időt, rásegített az, hogy ez megint egy 1D könyv, amiben elvileg benne van az 5 srác (gyakorlatilag csak a Nick-Niall hasonlóságot sikerült felfedeznem, és fogalmam sincs, melyik Nasir és melyik Leeroy, tippre Nasir Zayn lehet, de nem esküdnék meg rá, mivel nem vagyok rajongó, fogalmam sincs, melyikük volt a csajmágnes bunkógyerek), és benne van az évezred „románca”, ami vagy igaz, vagy nem (Freddie Tomlinson megszületése miatt most egy hangyányit a vagy nem felé billent a mérleg, nem mintha egy gyerek bármit is bizonyítana), vagy románc vagy nem. Tegyük fel, hogy Larry Stylinson valóság (vagy legalábbis valóság volt évekkel ezelőtt), tegyük fel, hogy Harry és Lou tényleg szeretik (szerették) egymást.

Hogy tudjam, miről is beszélek (illetve miről is akarok itt véleményt alkotni), kicsit mélyebben belemásztam ebbe a Larry Stylinson -történetbe, annál is mélyebben, mint az Anna Todd könyvek olvasásakor. Megnéztem pár videót, olvasgattam az összegyűjtött bizonyítékok listáját, figyeltem a srácok testbeszédét, viselkedését, figyeltem a hangsúlyaikra, hanglejtésükre, arra, hogy milyen szavakat használnak, ha egymással beszélnek. Próbáltam megtudni róluk valamit, látni, milyen emberek ők, hátha könnyebb lesz megértenem ezt a könyvet. Szóval elmerültem a "sötétségben" és a konteókban, méghozzá olyan mélységig, hogy voltak olyan percek, amikor rátettem volna 3 havi fizetésem és 2 ujjam arra, hogy ezek a srácok bizony huncutkodnak/huncutkodtak egymással.

Csak ez után vettem kézbe Becca Prior könyvét. És csak egy kérdésem maradt. Ha és amennyiben a srácok valóban szeretik/szerették egymást, akkor vajon szerethették-e egymást így? (És most nem az erotikus jelenetek megvalósítására gondolok, nem is arra, ki kivel és mit csinál, hanem arra, hogy viselkedhet-e így két meleg srác.) Szerintem nem.

Sok baj volt ezzel a történettel, sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, több volt a rossz, mint a jó. Lou kissé ostobácska, annak ellenére, hogy a sztori szerint hatalmas koponya kellene, hogy legyen, Harry 0.1 mp alatt vált minden nőt megdöntök macsóból „elfogadom a melegségem, és dorombolni kezdek” kismacskává… Lou beképzelt. Lou irányításmániás. Hazza teszetosza. Hazza jellemgyenge. A mellékszereplők egydimenziósak, minden konfliktus fél pillanat alatt megoldódik, a hetero srác varázsütésre fogadja el saját (legalább) két kapura játszását (amennyiben 1 kapunak a nőket, 1-nek Lou-t és 1-nek a férfiakat tekintjük), ahelyett, hogy sírna – ordítana- hányna (jó, egyszer rókázik) – ütne, egyszerűen csak megvonja a vállát, és fejest ugrik az egészbe. Se félelem, se önutálat, se a másik utálata, hiszen „ő tette azzá, ami”, mert miatta jött rá. (Ilyet már láttam a valóságban az ismeretségi körömben, egy teljes család gondolta úgy -maga az érintett srác is- , hogy a gyerek XY miatt lett meleg, nem fogták fel, hogy a gyerek meleg is volt, és XY csak annyit tett, hogy megszerette.)

A valóságban nem hinném, hogy ez ilyen könnyen megy, különben nem küzdenének annyian a beismeréssel. És akkor arról még nem is beszéltem, mennyire irreális az, hogy egy 17 éves kölyök minden éjszaka bejárkál a tanárához egy kis „korrepetálásra”, és ez nem tűnik fel senkinek? Oké, sajátos az iskola szerkezete, inkább egyetemi kampuszra emlékeztet a berendezkedés, de akkor is… Ha a tanárok sorházban(!) laknak, és egymás seggében vannak (ahogy az Angliában divat) akkor nem létezhet, hogy nem leskelődik legalább 1 db rosszindulatú vén nyanya, és nem köpi be őket… És oké, a második részből kiderül, hogy leskelődik valaki, de akkor is furcsa, hogy nem buknak le.

Szóval gond van a reakciókkal, gond van a srácok „akcióival is”, és most megint nem a szex leírásáról beszélek, egyszerűen annak a lelki, fizikai és biológiai oldaláról, hogy milyen is egy szűz fiúnak az első alkalom… Nem akarok senkit elkeseríteni, aki ebben az álomban szeretne élni, hogy ilyen zökkenőmentes, fantasztikus, tökéletes, de azért ismerjük el, hogy az első SOHA NEM ILYEN. Az abszolút elsőről beszélek, ami rengeteg félelemmel, görccsel, tapogatózással, izgalommal van tele, aminek vagy túl hamar, vagy túl későn van vége, és aminél a fiú annyira szeretne „bizonyítani”, hogy ettől talán teljesíteni sem tud. Főleg akkor nem, ha egy tapasztalt, nőcsábász és egyébként hetero srácot akar megismertetni másfajta örömökkel. Rövidre zárva: ami itt leírásra került, az nem reális. Nagyon nem. Kezdve a zuhanyzós jelenettel, ahol szintén hamarabb küzdenek égig érő merevedéssel, mint hogy egyáltalán megcsókolnák egymást, sőt, ha beszámozzuk, mihez mikor ér Lou ajka Harry testén, akkor Harry szája csak a harmadik… Ez nem normális. Nem igazi. A szexre is kitérhetnék, de pont annyit tudok a meleg erotikáról, mint az aknásznaszádok felépítéséről, szóval ezt a részt inkább hanyagolnám. Maradnék érzelmi síkon. (Egyébként azok a leírások szerintem jól sikerültek, nem ízléstelen, nem durva, inkább csak természetes. Nem tudom, hogy melegek számára izgató-e így, ebben a formában, nőként ezt nem tudom megítélni, mert engem nem hoznak lázba a kerek fenekek, akkor se, ha focitól formásodó férfihátsókról beszélünk. Sajnos sokkal jobban érdekelnek a kezek, vagy épp a borosta. Szóval én a szexjelenetekre nem mondanék semmit.)

Ha a Larry Stylinson videókra gondolok, amikből ez az egész őrület kiindult (jézusom, komolyan erről értekezek itt, és immáron sokadszorra be is vallom, hogy láttam ilyeneket), akkor – számomra – egy teljesen másféle kapcsolat bontakozott ki a fiúk között, Lou küzdött égig érő merevedéssel a színpadon, és igen, valóban Harry volt az, aki mindig bújt hozzá, nem fordítva, valóban lehet, hogy a csenevész, de idősebb Tomlinson a domináns a kapcsolatban, de a videók alapján a köztük levő valami (romance vagy bromance, tök mindegy) sosem tűnt ennyire negédesnek. Nem hinném, hogy ennyit édesemeztek valaha is, hogy így csorgott volna a nyál a kapcsolatukban, mint a lapokon. Nem értem Prior miért hagyta ki az #olive hashtageket, miért hagyta ki az ominózus „Always in my heart harry styles! yours sincerely louis” tweetet, azt a bizonyos orrnyalást, azt a bizonyos vállharapást, a sajátos jelbeszédüket, a „Hol akarsz ülni? – kérdezi Harry. Melletted- mondja Louis. Majd bekiabál a Modesttől valaki: nem ülhettek együtt.”-jelenetet. És még annyi más, édes apróságot, amikből felépülhetett volna egy szép, valódi kapcsolat. Valami, amiben lehet hinni, valami, amiben az olvasók akarnak is hinni.

Ha pedig Prior új alapokra akarta helyezni az egészet, hiszen emiatt lett tanár-diák viszony, akkor miért nem használta ki az ebben rejlő lehetőségeket? Feldobott egy csomó labdát, amiből semmit nem ütött le. Lou egy másodpercig sem vacillál azon, hogy ő most itt egy hatalmi pozícióban levő ember, aki éppen visszaél azzal, hogy nála van az irányítás, egy szemvillanásig sem moralizál, hogy megtegye vagy ne tegye egy 17 éves gyerekkel (mindegy hány cm magas, mennyire szép fiú, Harry akkor is csak egy gyerek), inkább csak amiatt szabódik hosszabban, mert tapasztalatlan lévén ő maga fél. Szóval vannak itt gondok érzelmi vonalon is. A kapcsolat alapjai hiányoznak, nem tudjuk meg, miért szeretnek egymásba, azon kívül, hogy mindketten "szépek". Állítólag Lou okos, mégis olyan túlhaladott baromságot oktat, hogy nem használjuk az agyunk X százalékát, és mire lehetnénk képesek, ha minden része egyszerre lenne aktív? Hát, felhívnám Lou figyelmét arra, hogy mely agyterületek miért is felelősek, és ha ilyen vagy olyan ingerekkel stimulálunk, akkor mi hol reagál. Nagyon jó kis cikkek vannak erről, és még jobb felvételek, amikből azért lehet számolni, hogy egy átlagos szituációban mennyi is dolgozik az emberi agyból. Lehet, hogy Dr. Tomlinson meglepődne. Állítólag Harry hihetetlenül intelligens, és minden tárgyból penge, de pont biológiából (ami egyébként nem nehéz, csak unalmas) hülye annyira, hogy bukdácsol? Sose jutott eszébe, hogy a joviális öreg profnál feltöltsön egy szuper csajtól beszerzett szuper puskát az okostelefonjára, és abból kiírja a dolgozatot legalább közepesre? Sose jutott eszébe, hogy megírassa a beadandóit a milliónyi rajongója egyikével? Vagy sose próbálta meg legalább 1× elolvasni az anyagot? Ha egyszer olyan fantasztikus az agya, szerintem bőven elég lett volna ennyi is, hogy megtanuljon 10 mondatot a gombafonalak kusza szövedékeiről. Szóval a kiindulóhelyzetet sem értettem. Ahogy azt sem, miért kellett ez a Twilight utóérzés biológiaóra már megint. (Legalább nem irodalom, ó édes istenem, mennyire örülök, hogy nem irodalom.)

Szóval adott a 2 Übermensch, az egyik, aki fénysebeséggel fogadja el, hogy tegnapig heteró volt, de mióta meglátta a professzorkát, már nem az, és hirtelen a stabil 1/2-ről jelesre fejlődik biológiából, mert megtáltosítja a szerelem. És a másik, aki annyira zseni, hogy szuperkreditekkel (ebbe most ne is menjünk bele) már a PHD-t is letudta, és 21 évesen már ott tart, ahol én 32 éves korom körül fogok... Mert ugye egy sima főiskolai diploma nem is lett volna elég, hogy középiskolásokat taníthasson... Szóval ez a zseni egyrészt gyönyörű, szexi, ártatlan, de zseniálisan gitározik, még szebben énekel, jól főz, és még focizni is tud. Hát hogyne. Ja... És eddig senki nem verte agyon. De tényleg senki.

Szóval ilyen nincs. Egyik szereplő sem valós, egyik sem feleltethető meg a srácok valódi énjének. Az igazi Lou talán csak a hisztisségben és a féltékenységben rajzolódik ki, az 1D-s LT is pont úgy szokott bitchy üzemmódba váltani, ahogy Dr.T. amikor vallatni kezdi Hazza-t a második részben. Persze ez önmagában nem hiba, inkább az jelenti a problémát, hogy Prior annyira fel akarta javítani a srácokat (kilúgozni a seggfej, féltékeny Lou-t, és a távolságtartó, néha kegyetlen Harry-t), hogy a végeredmény teljesen valószerűtlen és rettentően negédes lett.

Az első kötet végi szakítás mondvacsinált. A második kötet történetszála egyértelmű.
Zavaró volt, hogy a váltott szemszögnél végig ugyanazt kellett olvasnom, még csak azt se mondanám, hogy pepitában, mert nem volt akkora különbség a fiúk gondolatai között, hogy egyértelműen el tudjam őket különíteni. Különösen vicces volt a gribedli szó átvándorlása Hazza szókincséből Lou gondolataiba... Anélkül, hogy valaha szóba került volna köztük, hogy kinek a kicsodája hívta így.

Mégsem mondanám, hogy a könyv rossz, mert igazából nem az, de azért valljuk be, nem is jó. Vagyis a szó klasszikus értelmében nem tudom rá azt mondani, hogy ez most X vagy Y csillag. Nem mondom, hogy a banális marhaságok ellenére nem szórakoztam jól, mert nem akarok hazudni, a történet egy ilyen betegséggel terhelt reggelen abszolút szórakoztató. A srácok között ott a szikra, bár nyilván nem azért, mert Becca Prior álmodta közéjük, hanem azért, mert Harry és Lou között valóban van (volt) valami zizegő elektromosság, és ezt könnyű a lapokra látni. A borító ötletes és szép is, tetszik a koncepció, kár, hogy nem köszön vissza valamilyen formában a történetben is a puzzle. A stílus gördülékeny, viszi a lendület az olvasót, oldalról oldalra… Néhol zavaróak a szóismétlések, és találtam pár rendkívül buta képzavart, illetve tévesen használt kifejezést, de ezeken is túl tudtam lendülni…A kezdeményezés, hogy legyen egy magyar erotikus melegregény, szintén díjazandó.

Igazából, azt kell mondanom, akkor is megvettem volna, ha ennél sokkal rosszabb, mert az ilyen kezdeményezéseket minden hibájuk ellenére is támogatni kell. Ja, és mert a borítót tényleg imádom.

6 pont